Cropped landscape
Belföld
Szabó Bálint Szeged polgármestere lenne
2018-12-0606:48
Elindul a jövő évi szegedi polgármester-választáson Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom alapítója – ezt maga a jogász jelentette be a Magyar Időknek. Szabó elmondta: Botka László korszaka Szegeden véget ért, és a jelenlegi városvezetést a folyamatosan jelentkező büntetőügyek maguk alá temetik.
Botka László foglyul ejtette a várost, és a saját politikai túlélése érdekében használja fel Szegedet, amit nem szeretnénk tétlenül nézni. Emiatt döntöttünk úgy, hogy a jelenlegi városvezetéssel szemben szeretnénk alternatívát felmutatni. Hozzátette: Szeged újjászervezéséhez, újjáépítéséhez egyfajta helyi rendszerváltozás szükséges, amelyet a helyiek által kialakított program mentén a kormányzattal együttműködve kívánnak megvalósítani.

Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezető igazgatójaként évek óta küzd Szegeden a Botka-féle MSZP-s városvezetéssel. A cége képviseli a Szeviép-károsultak egy részét, a csődbe vitt Szeviéppel 443 családot károsítottak meg, összességében tízmilliárd forinttal. Az ügyben Szabó a közelmúltban újabb feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen, amit azzal indokolt, hogy az elsőfokú eljárás csupán a felszínt érintette, ugyanakkor a mélyebb összefüggésekre és a további bűncselekményekre nem tért ki. A jogász beadványát a Központi Nyomozó Főügyészség bírálja el.
 
Szabó annak idején a szegedi parkolási botrány miatt is feljelentést tett. Ismert, az ügyben indult perben felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte október elején Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, Solymos László alpolgármestert és Kalmár Gábort, Botka László ­MSZP-s polgármester kabinetfőnökét a Gyulai Járásbíróság. Határozatában megállapította, hogy a vádlottak jogosulatlanul, jogszabályi felhatalmazás vagy képviselő-testületi döntés nélkül kértek, illetve adtak ingyen éves parkolóbérleteket.
 
A jogász emellett korábban a szegedi Cserepes sori és a Mars téri piac ügyében, valamint a botrányos zajrendelet ellen, illetve a korábban átalakított helyi tömegközlekedés és a parkolási rendszer miatt is felemelte a szavát.

Magyar Idők
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ