Cropped landscape
Külföld
Fokozatosan csökken a sárgamellényes tiltakozók száma Franciaországban
2018-12-2219:08
Az utóbbi hetek megmozdulásaihoz képest már jóval kevesebben, valamivel több mint 23 ezren veszek részt a franciaországi sárgamellényes tüntetéseken, de a hangulat néhol ismét feszült - közölték a hatóságok szombat délután.

Csak a fővárosban 109 embert vettek őrizetbe, köztük Éric Drouet-t, a mozgalom egyik vezetőjét. Párizsban nagyjából kétezren tiltakoztak, feleannyian, mint múlt héten. A tüntetők először a Sacré Couer-bazilika lépcsőin gyülekeztek, majd békésen vonultak a belvárosba. Ezúttal nyugalom honolt a Champs-Élysées sugárúton is, ahol az utóbbi hetekben a tüntetők többször heves összetűzésbe kerültek a rohamrendőrökkel. 
    
Strasbourgban mintegy száz ember próbálta égő raklapokkal és gumiabroncsokkal blokád alá venni a Németországba vezető Európa-hidat. A hatóságok hét embert őrizetbe vettek, egy rendőr megsérült az összetűzésekben. 
    
Versailles-ban a sárgamellényesek arra buzdítottak, hogy vonuljanak tömegesen a kastélyhoz, de végül csak hatvanan gyűltek össze a felhívásra. 
    
A sárgamellényesek novemberben kezdtek tiltakozni eredetileg az üzemanyagadó tervezett emelése ellen, de azóta általánosabb tömegdemonstrációvá nőtte ki magát az akció Emmanuel Macron elnök gazdaságpolitikájával szemben. Az első megmozduláson, november 17-én még több mint 280 ezren vonultak az utcákra országszerte. Azóta a tiltakozók száma fokozatosan csökkent, a múlt hét végén 66 ezren csatlakoztak a tiltakozásokhoz országszerte. 
    
Macron pár napja elismerte, hogy részben felelős azokban a pontokban, amelyeket a tüntetők felrónak neki, és bejelentett néhány, a munkások vásárlóerejét növelni hivatott intézkedést, de fő követelésüket, a vagyonadó visszaállítását nem teljesítette.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ