Cropped landscape
Belföld
Tegnapi történelem: Jézus a bűn és a halál problémájának legyőzésére jött a Földre
2018-12-2518:56
A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Hívők milliói Jézus Krisztus születését ünneplik szerte a világban. A Megváltónak több mint kétezer évvel ezelőtt egy piszkos, elhagyatott betlehemi barlangban kellett a világra jönnie, mert sehol sem fogadták be. A megpróbáltatások azonban ezzel még korántsem értek véget, hiszen a gyermek Jézust már földi élete első éveiben halálos veszély fenyegette. Hogyan fogadta a világ születésekor a megígért Messiást? Milyen kihívások elé néz ma az ünneplő kereszténység? Ezekkel a kérdésekkel is foglalkozott az ECHO TV Tegnapi történelem karácsonyi adása. 
Az első századi Palesztinában a zsidóság várta a Messiást, hiszen a jövendölés úgy szólt, hamarosan eljön az Úr az Ő templomába. Azt is tudták, hogy Jézus az efratai Betlehemben fog megszületni. Mária és József ugyanakkor nem azzal a szándékkal ment Betlehembe, hogy beteljesítse a jóslatot, hanem mert Augustus császár elrendelte a népszámlálást, melynek értelmében mindenkinek vissza kellett térnie a szülővárosába és bejegyeztetni magát – magyarázta az előzményeket Szabados Ádám. 

Ferkó Dániel kérdésére a teológus kifejtette: a zsidó írásokban három különböző leírás volt a Messiásról. Az egyik szerint az uralkodó Dávid fia jön el, hogy legyőzze a gonoszt. A másik vonal a szenvedő szolgáról szólt, aki magára veszi az emberek bűnét és bűnhődik helyettük. A harmadik volt az ember fia, aki elhozza Isten országát. Azért nem ismerték fel Jézust, mert az I. századi zsidók gondolkodásában az első kép volt domináns, emellett pedig azt gondolták róla, ha eljön, kiüldözi majd a rómaiakat a területről. 
Jézus viszont azt hangsúlyozta, hogy egy sokkal nagyobb ellenség, a bűn és a halál problémájának legyőzésére jött.
Kicsit paradox módon Jézus arra is rámutatott: nem csak azért nem ismerték fel, mert nem töltötte be a várakozásokat, hanem mert az emberek szívét a bűn lepelként borítja. 
Hamar Dávid teológus hozzátette: Jézus egész életében rendkívüli dolgokat tett, amely azonban nem mindenkit érdekelt, és ez a mai napig nem változott.
Heródes egy nagyon nagyformátumú politikus volt. Számtalan forrás írja róla, hogy értett a hatalomhoz. Ugyanakkor azt is lehet tudni, hogy paranoiás volt – fogalmazott Hamar Dávid. A teológus szerint Heródesnek nem személy szerint Jézussal lehetett problémája, hanem egyszerűen a hatalmát féltette. 
Teljes adás: 
ECHO TV - A nemzet hangja - Tegnapi történelem
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ