Cover
Külföld
Pócza István: Előremutató Annegret Kramp-Karrenbauer kezdeményezése
2019-01-1420:43
Annegret Kramp-Karrenbauer kapott egy átmeneti, nyugodt időszakot, amit arra próbál felhasználni, hogy bebizonyítsa, hogy nem Merkelnek, hanem képességeinek köszönheti ezt a pozíciót - jelentette ki az Alapjogokért Központ vezető elemzője az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Pócza István felidézte: a CDU új elnökéről lehet tudni, hogy nem úgy cselekedett volna a migráció terén, mint Angela Merkel.
Azzal kapcsolatban, hogy megkezdi 2015 óta követett migrációs politikájának felülvizsgálatát a német Kereszténydemokrata Unió elmondta, hogy jobb esetben megnézik azt is, hogy hogyan lehet megvédeni a határokat, milyen biztonsági kihívásokat jelentenek a migránsok, illetve az integráció területén mi az, amit tenni kellene.
2015-ben született egy rossz döntés, azóta Németország csak szalad az események után, mivel nem hozták meg azt a döntést, amit a közép-európai országok meghoztak
- emlékeztetett Pócza István.

Nem lehet tudni, hogy mennyire őszinte a felülvizsgálat szándéka, elképzelhető, hogy Kramp-Karrenbauer csak szavazókat próbál visszahódítani az AfD-től, de ez majd csak az EP-választás után derül ki. A kezdeményezés mindenesetre előremutató - hangsúlyozta.

Hozzátette: Merkelnek fel kell készülnie arra, hogy a párt egyre jobban eltávolodik majd attól, amit ő képviselt a múltban, hiszen az új elnökének a jövő Németországát kell építeni. 

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ