Cropped landscape
Belföld
Novák Katalin: Jövő héten lesz eredménye a családok támogatásáról szóló nemzeti konzultációnak
2019-01-1808:28
Kétezer milliárd forint jut családtámogatásokra az idei évben. Ez az összeg a duplája a 2010-esnek. Minden eddiginél több forrás jut a magyar családoknak a 2019-es költségvetésben. Az egyik legnagyobb tétel a családi adókedvezmény, amelyet 2011-ben vezetett vissza a kormány és azóta is folyamatosan bővül - közölte Novák Katalin az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt a legutóbbi nemzeti konzultációról, melynek jövő héten lesz majd eredménye. Közölte továbbá, hogy 44 szülészetet fejlesztenek a jövőben. Ezzel is ösztönözni szeretnék a fiatalok gyermekvállalási kedvét. 
A családok évtizede a mostani, hiszen 2010 óta olyan kormánya van Magyarországnak, amely a családokat helyezi a középpontba és a családi értékeket hangsúlyozza - mondta Novák Katalin. Az államtitkár hozzátette: a döntéseknél minden esetben azt mérlegelik, hogy a lehető legjobb legyen a magyar családok számára.

A kormány célja segíteni a fiatalokat a gyermekvállalásban - húzta alá. 
Kétezer milliárd forint jut családtámogatásokra az idei évben. Ez az összeg a duplája a 2010-esnek. Minden eddiginél több forrás jut a magyar családoknak a 2019-es költségvetésben. Az egyik legnagyobb tétel a családi adókedvezmény, amelyet 2011-ben vezetett vissza a kormány és azóta is folyamatosan bővül. 
Az államtitkár felidézte: először az egy majd a kétgyermekesekre terjesztették ki a kedvezményt, amelyet ezután az alacsonyabb jövedelmű családok segítésére nem csak az adókból, hanem a járulékokból is igénybe lehetett venni. Az idei év újdonsága a kétgyermekeseknek járó családi adókedvezmény tovább emelkedése.  
Ma egy kétgyermekes család havi szinten 40 ezer forintot tud megtakarítani a támogatással
– hangsúlyozta. Novák Katalin idesorolta még a GYED-et, a GYED Extrát továbbá az otthonteremtési programot és a kétgyermekeseknek járó csok mellé adható kedvezményes hitelt.

Tóth Kriszta érdeklődésére az államtitkár a legutolsó, családok támogatásról szóló nemzeti konzultáció kapcsán azt mondta: ez a harmadik legnépszerűbb a nyolcból. Óriási eredménynek nevezte, hogy 1,4 millióan válaszoltak a kérdésekre. Az elmúlt hónapokban rengeteg észrevételt is kaptak – tette hozzá.

Jelenleg a kérdőívek feldolgozása zajlik és a jövő hét elején tudnak majd beszámolni az eredményekről – közölte.

Novák Katalin elképzelhetőnek tartja, hogy módosítják az alaptörvényt abban az esetben, ha a visszajelzések többsége szerint a gyermeknek joga van egy anyához és apához. 

A kormány terve, hogy csökkentsék a jövedelemhez kapcsolódó adókat és ez párhuzamban van a gyermekek számával - mondta. 

A családbarát szülészetekről szólva kifejtette: pályázat útján jelentkezhettek a kórházak. Első körben 44 szülészeti osztályt tudnak támogatni 6,5 milliárd forintból. 
Életre szóló, meghatározó élmény, ami a szülő szobában történik. A kormány azt szeretné, hogy Magyarország összes szülészetén tudják garantálni a biztonságot és a szakszerű hozzáállást. Az édesanyák pedig a legintimebb környezeteben tudják megélni a szülést
- fogalmazott. 

Teljes beszélgetés: 
ECHO TV - A nemzet hangja - Jó reggelt!
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ