2018.02.28.

Angela Merkel német kancellár egy interjúban végre belátta: igenis léteznek no-go zónák, és...

A kormányszóvivő szerint az ellenzék nemcsak a kerítést, de minden mást is lebontana, amit a...

Több megyében továbbra is várható hófúvás, de szerdára már csak elsőfokú figyelmeztetéseket adott...

A jelöltek alkalmasságán túl, a két párt támogatottságát is figyelembe véve tárgyalna az MSZP a...

Ismeretlen, maszkos férfiak fenyegetik Magyarországot és Lengyelországot, valamint az ukrajnai...

Végre látni az ellenfelet a pályán – így kommentálta Falusi Vajk, a Fidelitas alelnöke az ECHO TV...

Visegrádi barátaink nemcsak tapasztalataikat hajlandók megosztani, de hidakat is akarnak építeni...

2018.02.27.

Vona Gábor nyílt levelet írt Emmanuel Macronnak, hogy kormányra kerülése esetén, hogyan...

Velkovics Vilmos interjút készített a Fidesz Európai Parlamenti képviselőjével Brüsszelben....

A hazánkban is bemutatott Aleppó a végsőkig című dokumentumfilm remekül példázza, hogy miként...

Puskás Imre szerint a Fidesz továbbra is élvezi támogatóinak bizalmát Hódmezővásárhelyen. A...

Vitán felül egész Európában a bevándorlás az egyik legfontosabb kérdés, amelynek megválaszolása...

Az ukrán hatóságoknak az a feladatuk, hogy az ungvárihoz hasonló eseteket megelőzzék. Nemzetközi...

Késhegyre menő alakult ma ki Brüsszelben, amikor az ENSZ migrációs törvénycsomagját először...

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint a magyarság megfélemlítése volt az...

Az országos és a fővárosi nappali hidegrekord is megdőlt kedden - közölte az Országos...

Történelmi szükségszerűség a menekült- és bevándorlási helyzet globális kezelése, az ENSZ készülő...

Időzített bomba robbanhatott éjjel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházánál -...

A Marvel képregény-birodalom szuperhőseivel, valamint a Jégvarázs és a Star Wars-filmek világával...

Kilenc évet kapott a "lúgos orvos", a táblabíróság szerint B. Krisztián volt az, aki maró vegyi...

2019 Budapest sportélete szempontjából kiemelt esztendő lesz, ugyanis Európa Sportfővárosa lesz a...

Mobiltelefon-hálózatot telepítenek a Holdra 2019-ben, ami lehetővé fogja tenni a nagy felbontású...

Ahogyan ígérte, Usain Bolt kedden bejelentette, hogy melyik csapatot erősíti majd labdarúgóként.

A phjongcshangi téli olimpián aranyérmet nyert férfi rövid pályás gyorskorcsolya-váltó két tagja...

Mintegy 70 ezer új munkahely jött létre az utóbbi hét-nyolc évben Magyarországon a...

Orbán Viktor miniszterelnök kedd délután az Országházban fogadta a V4-országok, valamint...

Vasárnap érkezett haza a phjongcshangi téli olimpiáról Gyurta Dániel. Az olimpiai bajnok úszó a...

A nemzetközi migráció nem fog megszűnni a jövőben sem, a hatása azonban túlnyomórészt pozitív,...

A Fidesz szerint Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd...

A Migrációkutató Intézet legfrissebb elemzése szerint a klímaváltozás következtében is...

Több mint 19 milliárd forintos fejlesztés lendítheti fel Veszprém megye vendégforgalmát a...

Hidat kell építeni a V4 és Közép-Ázsia között, hogy kölcsönösen előnyös együttműködést...

A külgazdasági és külügyminiszter javaslatot tett arra, hogy a kormány indítson tájékoztató...

Enyhítette a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai ügyben elrendelt...

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának megítélése szerint az inflációs cél fenntartható...

 A Fidesz szerint a gáztárolókban az extrém hideg időjárás mellett is elég földgáz van, amely...

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint fantasztikus elismerés a fővárosnak és a magyar...

A Magyar Honvédség haderőfejlesztési terve nyomán a magyar védelmi iparnak is számos lehetősége,...

A mára már EU-párti Jobbik elnök a Facebook-oldalán közölte Emmanuel Macronnak szóló nyílt...

Meggyőződését fejezte ki Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó kedden, hogy az orosz...

Eredményesen vizsgázott a vörös kód intézménye, a rendkívüli hideg miatt szombaton kiadott...

Karácsony Gergely, Zugló polgármestereként is bizonyította, hogy nem állna a Soros-terv útjába -...

Elsőként a Fidesz-KDNP állított mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet az áprilisi...

Az őszödi beszéddel megszűnt a rendszerváltozás után létrejött konszenzus, hogy a társadalom...

Az afganisztáni tálibok arra szólították fel az Egyesült Államokat kedden, a Kabulban tartandó...

Györ-Moson-Sopron, Tolna, Somogy, Zala és Vas megyében, közel 20 útszakaszon lépett érvénybe...

Az építőipari beruházási boom hatására, időszakonként már hiány is jelentkezik az építőanyag...

A Momentum bármikor kész visszalépni olyan hiteles és helyi szinten erősen beágyazott jelöltek...

A 2017. november-2018. január időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 436 ezer...

Az ellenzék mostanság azzal támadja a kormányt a választások előtt, hogy nincs programja. Ez...

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ